2017. június 28. Szerda Köszöntjük Levente, Irén, Lora nevű látogatóinkat!

 
A Nap kel 07:02-kor,
nyugszik 19:04-kor.

Negyed évszázados az MMDSZ: fogorvosis programok


mmdsz25A 2015-ös év hatalmas mérföldkő a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség történelmében, mivel idén már negyed évszázada annak, hogy szervezetünk megalakult. Huszonöt év nem kevés idő, főképp ha egy egyetemista diákszervezetről beszélünk, amelynek fennmaradásához több nemzedék erős tenni akarása volt szükséges. Emlékezés, felidézés, régi és új arcok találkozása, baráti szavak és jó tanácsok, élettapasztalatok megosztása és szórakozás azok a gondolatok, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy méltóképpen megünnepeljük e jeles eseményt.

Március 9–14. között számos rendezvény keretén belül szeretnénk az elmúlt két és fél évtized viszontagságait, sikereit, kellemes eseményeit felidézni, valamint képekben és szavakban egyaránt megmutatni diáktársainknak az MMDSZ elmúlt negyed évszázadát.

Sor kerül számos képzésre, előadásra, preventív jellegű fogászati és egészségügyi programokra, de emellett
szórakozás is várja az érdeklődőket. Az elmúlt évek tárgyi emlékeiből (plakátok, fényképek,
dokumentumok) kiállítást szervezünk székházunkban.

A 25 éves fennállás alkalmából több fogorvosis jellegű eseményre lehet számítani: A Fogtündérek különkiadással jelentkezik. A hidegvölgyi Szivárvány Iskola nagyrészt hátrányos helyzetű tanulóit oktatjuk a helyes fogmosásra és lepjük meg fogkrémmel és fogkefével. Úgyancsak az ünnepi héten fog sor kerülni Dr. Petcu Blanka doktornő prevenciós előadására.


Ünnepeljünk együtt!mmdsz25program

FacebookMySpaceTwitterDiggDeliciousStumbleuponGoogle BookmarksRedditNewsvineTechnoratiLinkedinMixxRSS FeedPinterest