2017. június 28. Szerda Köszöntjük Levente, Irén, Lora nevű látogatóinkat!

 
A Nap kel 07:02-kor,
nyugszik 19:04-kor.

A MOGYE-ügy 25 év távlatából


FOK300x200A megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelő Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) március 13-i rendezvényének meghívott előadói, dr. Lőrinczi Zoltán, dr. Szabó Béla és dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárok az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét tekintették át nem csupán a címben feltüntetett 25, hanem a megalakulásától eltelt 70 év távlatából. A témához kapcsolódó vita során a hozzászólók a helyben topogás mélyebb okait és a továbblépés lehetőségeit vették számba. A marosvásárhelyi Deus Providebit Házban szervezett beszélgetésen - ahol nagy számú fogorvosis hallgatóság vett részt az eseményen - Tubák Nimród, az MMDSZ elnöke adta át a szót a meghívott professzoroknak.

Küzdelmünk a román törvényeken alapul – szögezte le már a bevezetőben Szilágyi professzor, majd a Mihály király által 1945. május 28-án kiadott 407-es törvényerejű rendeletet ismertette, amely a magyarság létjogosultságát elismerve 1945. június 1-jével elrendelte a magyar tannyelvű orvosi kar létrehozását a magyar előadásnyelvű kolozsvári állami egyetem keretében. A 406-os törvényerejű rendelet pedig arról szólt, hogy az Észak-Erdélyből Nagyszebenbe telepített román orvosi kar visszaköltözik Kolozsvárra. Bár a királyi rendelet azt is leszögezte, hogy a klinikákon mindkét kar részére biztosítani kell a gyakorlati tevékenység lehetőségét, ezt a román fél már kezdettől fogva megszegte. Mivel nem engedték be a magyar kart a klinikákra, a fennmaradás érdekében kénytelenek voltak Marosvásárhelyre költözni, ahol az 1948-as tanügyi reform alapján váltak önálló intézetté.

Az erdélyi magyarság 1945-ben törvényesen kapott egy jogot, amit egy tulajdonnak tekinthetünk, s amit fokozatosan csorbítani kezdtek. Ha a kommunizmus alatt elvett épületeket vissza kellett szolgáltatni Romániában, akkor egy szellemi tulajdont, az anyanyelvű oktatáshoz való jogot úgyszintén – hangsúlyozta az előadó. Majd hozzátette, hogy ezt próbálják megakadályozni egy olyan játszmával, ami szerint az elvett tulajdont még a visszaszolgáltatás előtt rendbe kell hozni.
Bár a 2011-ben életbe lépett tanügyi törvény lehetővé tette az önszerveződést a három erdélyi multikulturális egyetemen, a MOGYE-n a tanárok lelkesedése, akik ezt életbe akarták ültetni, egy azóta is tartó kálváriába torkollott – mondta Szilágyi professzor, majd kitért a gyógyszerészeti kar körül kialakult botrányos eseményekre.

A diákszövetség megalakítása a mai nemzedékek számára mitikus ködbe vész – vette át a szót Lőrinczi Zoltán professzor, aki kiemelte az induláskor megnyilvánult töretlen egységet, lelkesedést, fegyelmet és szolidaritást, amit ma nehéz elképzelni. Az akkori „bányászjárásos" nehéz időkben nem volt könnyű elkerülni a hallgatók megosztottságát, de a szövetség, ami ma önkormányzatként működik, akkoriban mozgalomként alapozta meg azt, amire a későbbiekben építeni lehetett.
1945-ben az egyetem megalakítását aláírók nem számítottak arra, hogy egyéni csoportérdekek hol és hogyan fogják a magyar egyetem építését megakadályozni, s arra sem, hogy a klinikákon becsapják előttük a kaput, ami ma is folytatódik. 1968-ig Marosvásárhely a Maros Magyar Autonóm Tartomány központja volt, s azért jöttek ide a betegek, mert magyarul szólt hozzájuk az orvos. Az egyetem gerincét 1962-ben egy telefonos utasítással roppantották meg, s ezt követően már nem az volt, amiért I. Mihály király „Isten kegyelméből" megalapította. Miközben az említett utasítást követően egyre fogyott a magyar hallgatók száma, és sokan az érvényesülés érdekében átálltak a másik oldalra, az államvezetés is beleszólt abba, hogy hány diákot lehet felvenni.

– Magyar nyelvű oktatást akarunk, de kinek? – tette szóvá Szabó Béla professzor, a magyar tanári kar vezetője a teremben levő hallgatók számára utalva, akikért a rendezvényt szervezték. Erdélyi magyar kisebbségiként folyamatosan tenni kell az anyanyelvi oktatásért, ahogy elődeink (hibáik ellenére) is tették a dolgukat. Ebben a tenni akarásban a diákság kellene a legmotiváltabb legyen. A mai oktatók pedig akár hátra is dőlhetnének a székükben, de nem teszik, mert fontos számukra egy olyan jövőkép biztosítása, miszerint érdemes Marosvásárhelyen magyar diáknak lenni, aki a végzés után megtalálja Erdélyben is a számítását. A továbbiakban elmondta, hogy hiába próbáltak a tanügyi törvénynek érvényt szerezni, ez a politikum bevonásával sem sikerült. Miután minden helyi kísérlet kudarcot vallott, a kormány felülről történő beavatkozása annak a létébe került.

Úgy gondoltam, hogy a XXI. század elején az Európai Unióban az emberi fejekben történt egy olyan fejlődés, ami lehetetlenné teszi, hogy megismétlődjék az, amiért 1946-ban a magyar egyetem kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni... Érdekes módon van egy sarkalatos törvény, s egy 17 tagú akkreditációs bizottság fölülírhatja a törvény azon rendelkezését, amely szerint a klinikai gyakorlat magyar nyelvű lehetne – tette szóvá Szabó professzor. Majd utalt a miniszterek jelenlétében aláírt hétpontos egyezségre, amit nem tartottak be.

Véleménye szerint blöff volt, hogy a gyógyszerészeti karon nem lesz felvételi vizsga. Sajnos, mindig az történik, hogy csavarnak kettőt a csavaron, majd visszacsavarnak egyet, s azt sikertörténetként tüntetik fel – mondta, majd megjegyezte, hogy a történtek során a közember reakciója keserítette el a legjobban. Akik nem a felvételi vizsga melletti kiállást vállalták, hanem már első perctől a kibúvókban gondolkodtak. Emellett a diákság hozzáállása is aggasztja, s úgy gondolja, hogy nemcsak a tanárok, a diákok oldalán is sok a tennivaló.

A hosszú beszélgetés során, amelyben a közönség egyes tagjai is aktívan részt vettek, a felmerült kérdésekre adott válaszokban tisztázódott egy sor kérdés, amit a kívülállók talán nem látnak pontosan, s még a körön belül lévők közül sem mindenki, az akadémikustól az utolsó éves hallgatóig.
Mivel a tanügyi törvény biztosítja a teljes körű anyanyelvi oktatást, erről a jogról nem lehet lemondani. A magyar tagozat önállósulására azért van szükség, hogy kiszámítható jövőt biztosítson a hallgatóknak, akik jelenleg hiába szerepelnek jól a rezidensvizsgán, szakorvosként csak kevesen tudnak a klinikákon elhelyezkedni. 50 év óta sajnos nem a magyar tagozat illetékesei választják ki az oktatókat, ami meg is látszik azon, hogy sokan nem vállalják velük a közösséget. Bár az utóbbi időben meghirdettek tanársegédi állásokat a magyar hallgatók számára is, azt olyan körmönfont módon tették, hogy ahol volt jelölt, azt elriasztották vagy nem engedték át a vizsgán, s ahol éppen nem volt, ott hoztak ki állást. A klinikákon egyre rosszabb a helyzet. A klinikavezető esetleg egy magyar adjunktust tűr meg, s legfeljebb egy tanársegédet, akik kiszolgáltatott állapotban vannak, s alig van már Marosvásárhelyen olyan klinika, ahol fel lehet nevelni a rezidenseket.

A gyógyszerészeti kar akkreditációja nem a tanárok mulasztása miatt akadozik, ahogy megpróbálják elhitetni. Csak a tartalomjegyzéke kétoldalnyit tesz ki azoknak a beadványoknak, amelyeket az akkreditálás érdekében megfogalmaztak. Bár a törvény azt írja elő, hogy az oktatási programokat nyelvenként, földrajzi helyenként hagyják jóvá, a MOGYE esetében törvényt bontanak azzal, hogy egy programot két nyelven akkreditálnak. Hiába mentek el a gyógyszerészeti kar ügyét tárgyaló szenátusi ülésre a vezető tisztségekből korábban kivonult magyar oktatók, hogy elmondják véleményüket, a szavazást egy hét elteltével elektronikus úton bonyolították le. Természetesen az önálló magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás ellenében. A szaktárca vezetőjének látogatása sem hozott megoldást. Bár több beadvánnyal fordultak hozzá, láthatóan az egyetem vezetőinek a pártján áll.

Meddig tartható a passzív rezisztencia? Nem kellene egy független egyetemet létrehozni most, amikor még vannak olyan oktatók, akik vállalnák az újrakezdést?; lehetséges ugyanis, hogy a 150 oktatóból évek múlva esetleg csak 50 marad – vitatták meg ezt a lehetőséget is. Majd elhangzott, hogy egy jól irányított akcióval a magyar oktatók ellen akarják hangolni a társadalmat. Az egyetem vezetéséből való kivonulásukra azért volt szükség, hogy felhívják a figyelmet: belülről megoldhatatlanná vált a helyzet, de akinek kellett volna, sajnos nem hallotta meg. Azt pedig, hogy a szenátusban, az egyetem vezetésében maradva a jelenlétükkel is hitelesítsék a magyar nyelvű oktatás ellen hozott határozatokat, nem vállalhatták tovább. Kivonulásuk nem jelenti azt, hogy cserbenhagyták a diákokat, mivel az adminisztratív és oktatói feladatokat továbbra is ellátják. Ugyanakkor tudják, hogy a tanügyi törvény életbe léptetésének ügye a román társadalom jelenlegi helyzetének a tükre. Hogy kedvezően változzon helyzet, minden szinten az ügy melletti kiállásra, az összetartozás megerősítésére van szükség – hangzott el végkövetkeztetésként az estébe nyúló vita során.

(Bodolai Gyöngyi, Népújság)

FacebookMySpaceTwitterDiggDeliciousStumbleuponGoogle BookmarksRedditNewsvineTechnoratiLinkedinMixxRSS FeedPinterest