2017. augusztus 17. Csütörtök Köszöntjük Jácint, Arika nevű látogatóinkat!

 
A Nap kel 07:02-kor,
nyugszik 19:05-kor.

Sikeres uniDENTIS + másodjára is


A II. Fogászati szaknapok, közismertebb nevén az uniDENTIS+ rendezvénysorozat 2017. március 14-18 között zajlott. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szakosztályaként működő Fogorvosi Kari Platform immár négynapos rendezvényének elsődleges célja a marosvásárhelyi magyar fogorvostan-hallgatók közösségének a szakmai fejlesztése.  Idén ezt a célközönséget az elvártnál is jobban sikerült megszólítani, ugyanis több mint 120 fogorvosis diák vett részt a változatos programokon, eseményeken.

A lelkes résztvevők közül voltak olyanok, akik fogtündérnek beállva fogászati prevenciót végeztek két általános iskola hat elemi osztályában. Emellett a negyedévesek közül sokan voltak, akik nem házhoz mentek, hanem a Fogorvostudományi Kar épületének Gyerekfogászati Tanszékén fogadták az Európa Gimnázium kisiskolásait, akiknek felmérték a szájhigiéniai állapotát, megvizsgálták a fogaikat és emellett a helyes fogápolás lépéseit is megbeszélték velük.

A rendezvény programpontjai a Fogtündéreknél és az egyetemlátogatásnál még nem merültek ki, ugyanis március 17-én sor került Dr. Vojth László, egri fogszakorvos “Implantológia napjainkban” című előadására.  Az igen gyakorlatias és mozgalmas bemutatót több mint 40, jórészt felsőbb éves fogorvostan-hallgató tisztelte meg jelenlétével. Az előadás során a résztvevők számos klinikai esetet tekinthettek meg, amelyek után élőben is megismerkedhettek jónéhány implantátummal és azok kellékeivel.

A Marosvásárhelyről elszármazott Vojth László doktor úr március 18-án, szombat délelőtt két implantológiai workshopot is levezényelt a Fogorvostudományi Kar Fantom termében, ahol V. és VI. éves hallgatók próbálhatták ki milyen is sertés bordába implantátumot helyezni, mellyel egyidőben számos jó tanáccsal és szakmai “trükkel” gazdagodhattak. Nagy köszönet ezúton is a doktor úrnak!

  Ugyanakkor hálával tartozunk karunk vezetőségének és tanári testületének, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnek, a Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak, a Blend-a-Med & Oral-B-nek a támogatásért és segítségért, illetve nem utolsó sorban mindazon fogorvostan-hallgatóknak, akik jelenlétükkel gondoskodtak róla, hogy rendezvényünk sikeres legyen!

 

Makkai Zsigmond Loránd, FOK Platform szakosztályvezető

FacebookMySpaceTwitterDiggDeliciousStumbleuponGoogle BookmarksRedditNewsvineTechnoratiLinkedinMixxRSS FeedPinterest