2018. október 23. Kedd Köszöntjük Gyöngyi nevű látogatóinkat!

KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSA
A Nap kel 06:43-kor,
nyugszik 18:45-kor.

Kivételesen mozgalmas volt az uniDENTIS + harmadik kiadása


Az idei tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Fogorvosi Kari Platform szakosztályának legelismertebb rendezvénye, az uniDENTIS+ Fogászati szaknapok. November 21-25 között újra mozgalmasabbá válhatott minden érdeklődő fogorvostan-hallgató élete, ugyanis programokból nem volt hiány.

            November 21-én rajtolt a szaknapok idei kiadása egy szokásos vidám hangulatú Fogtündérek akcióval, amikor is tündéreink a Szász Adalbert Sportiskola II. B osztályában tartottak játékos bemutatót a helyes szájápolásról. Az egy évvel fiatalabb sportiskolás növendékek sem maradtak ki, ugyanis november 23-án az I. B osztályosok ismerkedhettek meg néhány kedves fogorvosis hallgatóval és a fogmosás rejtelmeivel.

        

 A kisdiákok nem csak ezen alkalmakkal kerültek a középpontba a rendezvény ideje alatt: szintén november 23.-án a Bolyai Farkas Elméleti Líceum negyedik osztályos tanulói vették birtokukba a Gyerekfogászat és Fogszabályzás tanszéket, hogy megvizsgáljuk fogaikat. Ahogy az eddigi alkalmakkor is, most is mindannyiunk arcára mosolyt csalt a gyerekek kedves érdeklődése mindaz iránt, amit a fogápolásról tudni kell.

            Rendezvényünk a preventív gondolkodásra való nevelés és a szakmaiság mellett, az orvosok közötti kommunikáció fontosságát is hivatott képviselni. Ezzel a célzattal került első alkalommal megrendezésre egy baráti kerekasztal-beszélgetés a Gecse Dániel Szakkolégium konferencia termében. Meghívottjaink között dr. Markovics Emese egyetemi oktató, illetve dr. Márton Csongor és dr. Pongrácz Mátyás helyi fogorvosok szerepeltek, moderátorként pedig drd. Bardocz-Veres Zsuzsa segítette a diskurzus gördülékenységét. Előzetesben a pályakezdési tapasztalatokról hallhattunk néhány gondolatot, majd a beszélgetés áttért a legizgalmasabb fázisába, amely a hallgatóság érdekesebbnél-érdekesebb kérdéseiből és az azokra adott, sokszor megdöbbentő válaszokból állt. A szabad beszélgetés során legfőképpen a diáksággal, az egyetemmel és általában a fogorvosi pályával kapcsolatos problémákra, buktatókra került a hangsúly, de mindezek pozitív oldalának a kiemelése sem maradhatott el. A panel-beszélgetés közel 60 résztvevőjével az idei uniDENTIS+ legsikeresebb programpontja volt.

            Az orvostudományok számtalanszor megkövetelik a más tudományágakkal való kollaborációt. Ez alól a fogorvoslás sem kivétel, amelyre a legjobb példa a fogorvos mindennapjaira jellemző receptírás. drd. Bába László Fogászati farmakológia előadása ezen interdiszciplinaritást hivatott képviselni, ahol nem csak a gyógyszerekről és azok hatóanyagairól alkotott eddigi ismereteinket tehettük próbára, hanem ezt gyakorlatba is ültethettük, receptírás formájában.

            Idén is bátorkodtunk az implantológia mezejére lépni. Újból megtisztelt minket jelenlétével Dr. Vojth László egri fogszakorvos, implantológus, Marosvásárhely szülöttje. A legutóbbi látogatása óta számtalan újdonság, fejlesztés történt e szakágban is, minek következtében Implantológia a jövőben című előadása során is erre fektette a hangsúlyt esetbemutatókon keresztül.

            Az uniDENTIS+ utolsó két napján a műhelymunkákon volt a hangsúly. November 24.-én Dr. Száva Dániel szájsebész közreműködésével Szájsebészeti varrástechnikák workshopra került sor, ahol 42 diák vehetett részt. November 25.-én az azt megelőző napon megtartott előadáson hallottak gyakorlatba ültetése következett, implantológia workshop keretén belül. Vojth doktor úrnak köszönhetően 28 hallgató próbálhatta ki az általa hozott implantátumok sertésbordába helyezését és használatának módozatait.

            Összességébe véve egy sikeres Fogászati szaknapokat tudhatunk magunk mögött, aminek keretén belül több, mint 150 fogorvostan-hallgatót sikerült mozgósítani. Hasznosságáról érdemben a résztvevők tudnak nyilatkozni, de reméljük csakis pozitív töltettel maradtak mindnyájan!

 

            Köszönettel tartozunk azon hallgatótársainknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak e rendezvény létrejöttéhez, az MMDSZ és a FOK Platform vezetőségének, egyetemünk vezetőségének, illetve oktatóinak a háttértámogatásért, a Blend-a-med − OralB-nek a termékbeli adományért, és nem utolsó sorban a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak az előadások helyszínének biztosításáért.

Makkai Zsigmond Loránd, 

szakosztály-vezető

FacebookMySpaceTwitterDiggDeliciousStumbleuponGoogle BookmarksRedditNewsvineTechnoratiLinkedinMixxRSS FeedPinterest